Empátia önmagunkkal

Relaxáció - Kontempláció - Meditáció

Miért ne meditáljunk?

2018. szeptember 27. 05:54 - Gyurcsek András

bud.jpg

Eredetileg a meditáció nem hétköznapi embereknek lett kitalálva, hanem azoknak, akik a megvilágosodást tűzték ki célul, viszont a meditációs gyakorlat hasznunkra válhat a hétköznapi életben is.

Tapasztalataim alapján, a nyugati műveltségű ember (elenyésző eseteket leszámítva) egyáltalán nem akar megvilágosodni, mert az a nagy egésszel való összeolvadást jelenti az elmélet szerint, vagyis az „én” halálát, errefelé viszont az emberek többnyire egyáltalán nem akarnak meghalni, sőt, ha választani lehetne, az örök életre voksolnának (plusz húsz év, ha még belefér). A keleti és nyugati misztikus világnézet alapvetően különbözik, az egyik attól retteg, hogy az életnek sosincs vége, mindig újra és újra születik, a másik meg pont attól parázik, hogy az élet véges, és csak egy dobásunk van. A buddhizmus az életet szenvedésnek festi le, ezért is cél a végleges kiszállás belőle, ezzel szemben a nyugati ember többnyire árnyaltabban vélekedik az élet minősítését illetően. Bár az európai kultúrkörben is van hagyománya a radikálisabb elgondolásoknak, az ókori thrákoknál jajveszékelve, sírva fogadták az újszülöttet, előre gyászolva, mi vár rá a létezésben, és ünnepet tartottak elhalálozás esetén, őszintén örülve annak, hogy az eltávozottnak sikerült elhagynia a földi poklot. A thrák nép eltűnt, beolvadt, mondjuk ilyen hozzáállással ez egyáltalán nem nevezhető meglepőnek. A kereszténység korai szakaszában is volt olyan elgondolás, hogy siralomvölgy a földi élet, és bár az alaptétel megmaradt, hogy az igazi buli csak a halál után kezdődik, többnyire nem cél a kivonódás. Egyszóval az európai alapokkal rendelkező ember alapvetően ragaszkodik az élethez, és szeretné azt minél teljesebben megélni, bár a buddhista elgondolás szerint pont a ragaszkodás lenne a szenvedés egyik oka, mert ha pillanatnyilag jól is érezzük magunkat, akkor attól félünk (teljesen jogosan), hogy elmúlik, elveszítjük az érzést és az azt kiváltó tényezőket, a rossz dolgokat meg szeretnénk elkerülni, ami szintén csak szakaszosan sikerül, előbb-utóbb biztosan belefutunk valami kellemetlen dologba, szóval minden út a szenvedéshez vezet. Ezt a gondolatmenetet belátni nem nehéz, de mélységében befogadni, világnézetté emelni, és eszerint élni a hétköznapokban többnyire nehézségekbe ütközik, de a gyakorláshoz nem is szükséges feltétlenül.

A meditáció másik célkitűzése, az „elme kiürítése” sem hangzik szimpatikusnak általában. Amit az évek során nagy nehezen megtanultunk, most ürítsük ki? Ez nem tűnik jó ötletnek... sőt igazából pakolni kellene még bele ezt azt, gondolja az európai műveltségű elménk. Amúgy természetesen szó sincs „kiürítésről”, csupán a koncentráltságról. Attól, hogy a figyelmünket egy pontra fókuszáljuk, attól a többi elmetartalom nem tűnik el. Szóval nem válunk agyatlan szobanövénnyé a meditációtól és mindig visszatérünk a normál tudatállapotba, de a „kiürítés” szó ettől még negatív tartalommal rendelkezik ebben a kultúrkörben, veszteségnek tűnik, errefelé inkább gyarapodni, többlethez akarnak jutni a népek.

Ezeket a félelmeket figyelembe véve, én a meditáció oktatás során egészen más érveket szoktam felhozni a gyakorlás mellett. Praktikus, a mindennapokban használható, a boldogulást elősegítő oldalát kívánom bemutatni a meditációnak, amely az életet gazdagítja, szebbé varázsolja. Ez lenne a  „széles ösvény” módszer, amiben meditációs technikát tanulunk. A gyakorlás során vagy megtapasztaljuk a meditációs állapotot (az én meghaladását és eggyé válást a meditáció tárgyával), vagy nem. De ha igen, akkor is ez maximum következmény, de semmiképpen sem cél, akarattal amúgy is elérhetetlen, sőt az akarat meghaladása szükséges hozzá. Ennek az állapotnak leírása és tárgyalása egyébként is fogalmi akadályokba ütközik, foglalkozni vele csak akkor érdemes, ha már átéltük, de addig is nézzük, miben tudja életminőségünket javítani a gyakorlás:

Selfness

Az izmainkat célzottan edzük szinten tartás vagy fejlesztés céljából, ha szaunázunk, az érrendszerünket tornáztatjuk, amikor meditációban igyekszünk fenntartani a koncentráltságot, akkor pedig valójában az elménket tornáztatjuk, aminek hatására nő a tanulási és emlékezési képesség. Fizikai síkon erősödik az immunrendszer, a szív és érrendszer, valamint a stressz kezelésének képessége. Ha „csak” ennyi pozitív változás jelentkezne a gyakorlás során, már megérné, de ezzel koránt sincs vége...

Empátia önmagunkkal

Meditációs gyakorlat közben a megfigyelő szerepkörébe helyezkedünk, mégpedig egy olyan kivételes szituációban, ahol a szemlélődés alanya is mi magunk vagyunk. Nem beavatkozva, passzív figyelemmel viszonyulunk önmagunkhoz, így megadjuk magunknak azt az empatikus jelen levést, ami puha otthonosság érzéssel tölt el. Szerencsés esetben ez az érzés ismerős lehet, egyszerűen csak visszarepít a korai időszakba, amikor édesanyánkkal még szinte egyek voltunk és megkaptuk a teljes empatikus figyelmet, ez esetben csak felidézzük, emlékeztetjük magunkat erre a boldog állapotra. Előfordulhat, hogy ezt az élményt valamilyen tényező megzavarta, megszakította a maga idejében, vagy túl korán történt meg a leválás, aminek következtében a lélek legmélyén hiány marad ott, ahol a teljesség élménye lehetne. Ha nincs meg, vagy nem felidézhető az “ősbiztonság” érzése, a meditáció által megteremtjük magunknak ezt az állapotot, önmagunk leszünk az empatikus együttlét alanya és tárgya is egyben, megadva magunknak a hazaérkezés örömét és biztonságát.

Az autonómia visszanyerése

A megfigyelő szerepkör kialakításával létrejön egy „ütközőzóna”, aminek segítségével kívülről tekinthetünk rá az érzéseinkre és az érzelmeinkre. Ami lehetőséget ad, hogy ne zsigerből cselekedjünk, hanem mérlegelve, megfelelő döntéseket hozzunk. Az érzéseinket száz százalékosan átéljük, de az irányítást megtartjuk és nem engedjük, hogy „elveszítsük a fejünket”. Míg a függő életvitelben a test és annak szeszélye irányít, az autonóm létezésben megtartjuk a kontrollt. A hétköznapokban ez úgy néz ki, hogy a késztetés megjelenik, mondjuk egy ínycsiklandó, de üres kalóriákat tartalmazó édesség elfogyasztása iránt, de az „ütközőzóna” segítségével csak rátekintünk erre az érzésre, majd eldöntjük, hogy engedünk a csábításnak, vagy egyszerűen hagyjuk, hogy elillanjon a semmibe, ahonnan jött.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://self-empathy.blog.hu/api/trackback/id/tr3014266007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sovesz tomesz 2018.09.28. 10:05:45

Azt szokták mondani a nyugati emberekről, hogy a meditációhoz még ülni sem tudnak rendesen, meg a harcművészetet is csak küzdősportá silányítják a gyakorlásukkal, mivel kivül keresik az ellenséget, nem önmagukban az ördögöt. De azért van remény! Persze eleve nehéz nyugati neveltetéssel átlátni a keleties misztikumot, vallást, kultúrát, egyebeket. Az sem segít, ha nyugatiak által esetleg félrefordított keleti szövegeket kezdünk értelmezgetni. Mindenesetre a Négy Nemes igazsággal nehéz vitatkozni. Az én értelmezésem szerint lehet, h a buddhizmus szenvedésnek "festi le" az életet, de kivezetni a körforgásból csak a szenvedéstől való szabadulás fog egy adott életből, a végigszenvedett élet vége soha! Kell "pallérozni" a tudatot, a testet akár gondolatokkal, légzéssel, meditációval, jógával, masszázzsal, harcművészetekkel és bármilyen kung fuval, mert az közelebb vihet.........!

wega 2018.09.28. 12:38:59

Üdv! Nagyon ügyes címválasztás, azonnal rámozdultam, mormolva magamban, ezt meg kell nézzem ki az a "nagyonokoshülye" (már megint), aki kukába dobná (mert így is lehet érteni). Nagy örömömre melléfogtam.
Az írás a mai kor (ego)emberéhez szól, érthetően, tisztelettel.

Tetszik. És kösz!
(Különösen az, amit az akaratról mond, talán az is megérne egy posztot, hogy milyen is az a "nem akaró" akarat. Lehet, hogy bele fognak páran kötni. ;) )

... ahol a szemlélődés alanya is mi magunk vagyunk. Nem beavatkozva, passzív figyelemmel viszonyulunk önmagunkhoz, így megadjuk magunknak azt az empatikus jelen levést, ami puha otthonosság érzéssel tölt el."
Egy kérdés azért nem hagy nyugodni : KI az, aki figyeli MAGUNKAT ?

Gyurcsek András 2018.09.28. 20:04:37

@wega: Köszönöm a visszajelzést! Nagyon jól esik.
"KI az, aki figyeli MAGUNKAT ?"
A megfigyelés ezesetben többnyire a testi folyamatokra vonatkozik, érzésekre amit tudatosíthatunk (bizsereg, lüktet, forró stb...) a szívünk dobogását se irányítjuk direktben tudatosan, azt is szemlélhetjük "kívülről" de ez is hatalmas téma, biztos előkerül majd később külön cikkben.

Gyurcsek András 2018.09.28. 20:18:17

@sovesz tomesz: Tökéletesen egyetértek!
Amúgy szerintem a Mindfulness egy kísérlet arra, hogy a nyugati ember gondolatvilágához közelebb kerülhessen a meditáció. Bár sokak szerint túlságosan lecsupaszították és ezzel a lényegét is elvesztette... ez is megér majd egy posztot valamikor.

Helyszíni zsemle 2018.09.29. 02:15:36

"az „elme kiürítése” sem hangzik szimpatikusnak általában. "

Egy konyvben ezt ugy irtak, hogy megallitani a gondolat folyamot. Megkeresni a ket gondolat kozotti ureseget, az egyik gondolat eltunik, es megprobalni minnel hosszabb ideig tartani a kovetkezo gondolat elotti semmit.