Empátia önmagunkkal

Relaxáció - Fókuszolás - Meditáció

Végtelenített pillanatok

2019. augusztus 14. 10:29 - Gyurcsek András

yp.jpg

Korábban nagyot ment a közösségi oldalakon a Yamamoto Hashima nevű neurológusnak tulajdonított fenti kép. A mém azt ígéri, hogy nézése közben bemérheted a stressz szintedet. Ha teljesen nyugodt vagy, akkor ez egy állókép, viszont ha feszült vagy, megindul, ha pedig úgy mozog, mint egy hullámvasút vagy egy körhinta, akkor valószínűleg mentális problémáid vannak. Úgy gondolom, ezek a dolgok egy kicsivel összetettebbek, nézzük meg, mi igaz belőle.

Yamamoto Hashima nevű neurológus valószínűleg nem létezik, vagy ha igen, nincs digitális lábnyoma az interneten és technikai eszközöktől elzártan él egy barlangban. Akkor viszont nem tud ilyen képeket készíteni és széles körben ismertté tenni, szóval ezt a lehetőséget nyugodtan elvethetjük.

Akkor viszont ki és miért készítette ezt a képet?

Kis kutakodás után kiderült, hogy a grafikát Yuri Perepadia nevű ukrán designer készítette és az Akioshi Kiaoka pszichológia professzor által kikutatott optikai illúziót hívta segítségül, aminek elve az, hogy fekete-fehér pöttyök színes háttéren azt a látszatot keltik, mintha a kép mozogna. A tudós szakterülete a látás és az agyban történő képalkotás , a stresszkutatás nincs az érdeklődésének látóterében, és az ukrán grafikusnak sem volt szándékában feszültségi szint beméréséhez alkalmas eszköz előállítása.
Felmerül a kérdés, hogy szándékuk ellenére, véletlenül létrehozhattak-e ilyen eszközt, amire egy ismeretlen mémgyártó szakmunkás ráérzett?

Stressz és időérzékelés
Az életveszélyes válsághelyzeteket túlélők arról számolnak be, hogy az idő szinte megállt körülöttük, lassított felvételként érzékelték az eseményeket, és ami a valóságban néhány másodperc volt, stresszhelyzetben hosszú perceknek tűnt. Az extrém sportolók is ezt az állapotot hajszolják, idézik elő mesterségesen. Ezek a végtelenített pillanatok úgy jönnek létre, hogy a figyelem beszűkül a vészhelyzetre, a tudat minden mást kizár, és ez a koncentráltság egy meditációs elmeállapothoz kísértetiesen hasonlító időtlen érzékelési síkot hoz létre. Érdekes módon a végpontok itt is összeérnek, pedig elsőre nem gondolnánk, hogy az életét kockáztató bázisugró és a nyugalomban ülő meditáló ugyanazt éli át.

A folyamatos múlt idő
Ez az időérzékelés természetesen teljesen szubjektív, kérdéses, hogy képesek vagyunk-e egyáltalán objektíven és valóságosan érzékelni a valóságot. A hang feldolgozása két tized másodpercbe telik, a fény, azaz a vizuális ingerek feldolgozása még tovább tart. Amit a jelen valóságának élünk meg, az valójában egy késleltetett verzió. Az agy az összegyűjtött érzékszervi tapasztalásokból összeállít egy történetet, ez nagyjából fél másodpercet vesz igénybe (hogy ez sok vagy kevés, arról valószínűleg eltérően vélekedik egy rövidtávfutó és egy maratonista, de ez is a szubjektív tényezőt igazolja). Tehát valójában a múltban élünk, mert amikor úgy érzékeljük, hogy valami a jelenben történik, a valóságban az már elmúlt. Érzékszervi tapasztalás útján sosem tudjuk behozni ezt a késedelmet és megtapasztalni a valóságos jelent.

A pillanat értéke

Az élet talán egyik legnagyobb „igazságtalansága”, hogy a boldog órák csak pillanatoknak tűnnek, míg a stresszes, komorabb időszakokban csigalassúsággal telik az idő. Néha úgy érezzük, hogy egy feszített munkanap maga volt az örökkévalóság, a hétvégék meg úgy reppennek el, mintha nem is lettek volna.
A krónikus stresszben élők időérzékelése bennragad a „lassított felvétel” módban, végtelen hosszúságú napokat élnek át, aminek minden pillanatát szenvedésként élik meg, sokan ezért is vetnek véget neki, mert olyan, mint amilyennek a poklot írják le, gyötrelmes és vég nélküli. Ezzel szemben a boldog élet egy szempillantásnak tűnik.

Viszont jó hír, hogy mivel ez az egész teljes mértékben szubjektív, ezért hatalmunkban áll befolyásolni. A krónikus stresszt oldhatjuk relaxációval, vagy kezeléséhez készségekre tehetünk szert specifikus tréningeken, és tudatos jelenléttel meghosszabbíthatjuk a boldog pillanatokat. Így korrigálhatunk az „igazságtalan” alapbeállításunkon.

Amikor a laikus mémkészítő útjára indította a „mozgó képet”, valószínűleg úgy gondolkodott, hogy a stresszes ember felfokozott állapotban a külvilágot is gyorsabbnak érzékeli, ezért kötötte össze az optikai illúzió mozgási sebességével a stressz szintet. Mint megtudtuk, a valóságban is van összefüggés, csak pont fordított irányban. A valóságban az optikai illúzió mozgási sebessége a perifériás látás minőségétől függ, a látáskárosultak egy része csak akkor látja a mozgást, ha viseli szemüvegét, szóval a stressz szinthez ennek nincs köze. Jó lenne, ha a feszültségi szintet ilyen egyszerűen lehetne mérni, de sajnos ez nem így működik... Így hát szegényebbek lettünk egy illúzióval, viszont talán kicsit gazdagabbak tudásban.

3 komment
Címkék: stressz

A bejegyzés trackback címe:

https://self-empathy.blog.hu/api/trackback/id/tr4415008588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskutyauto 2019.08.16. 00:35:56

Nos nekem van neurológia problémám sajnos, pszichiátriai kvázi kezelés alatt állok... Ami kb azt jelenti hogy egy dilettáns félőrült vén pszichiáter felírt nekem nyugtatót, közben folyamatosan sértegetve engem; de mivel bemondtam, hogy alvászavarom van, azt elfogadta és felírta; tehát végülis jófej is volt, mert elhitte. De amúgy tényleg az van, méghozzá elég kemény... de altatót nem javasolt, mivel azt mondta, arról soha nem jövök le és ezt akceptáltam is...
Nos tehát a képen ha középre fókuszálok viszonylag nyugodtan, tehát meditatív, lassú légzéses állapotban, akkor nem mozog. Ha a szélére fókuszálok, akkor a perifériás területen azonnal szépen lassan "folyni kezd", ha jobb oldalát nézem, akkor nyilván a bal oldala folyik és vica versa... hálisten forgás vagy ilyesmi nincs. Viszont ezen a képen nem jön ki a fő bajom, hogy egyenes vonalakat nem látok "helyesen".. ez a legsúlyosabb vizuális zavarom (és sejtem hogy 30 év szinte folyamatos monitor bámulás talán ludas lehet ebben), tehát mondjuk most itt a képernyő szélére nézek, tehát enyhén oldalra nézésnél, a függőleges vonalat recésnek látom, a recék ilyen színuszjel (vagy akár szó szerint fűrészjel...) szerűen váltakoznak, tehát dinamikusak és szerencsére aprók, tehát nem akkut látászavar, és középfókusznál minimáls, tehát nem zavaró..

Treff Bubi 2019.08.16. 08:39:53

Nekem bármilyen hangulatban ugyanaz volt az eredmény: ha közvetlenül a képet néztem, mozdulatlan volt, perifériába meg mozgott.