Mélyen megérintett, amikor először találkoztam a fókuszolással mint önismereti módszerrel: a zsigereimben éreztem, hogy mindig is ezt kerestem. Hasonlatos volt ahhoz a pillanathoz, amikor gyerekként belefutottam a punk zenébe. Mellbe vágott őszintesége, mélyről fakadó zsigeri, sodró ereje, merészsége.

Ezelőtt többnyire kognitív irányzatokkal ismerkedtem, de úgy éreztem, eljutottam egy pontig, ahonnan nem tudok továbblépni. Az eszemmel sok mindent megértettem, világossá váltak berögzült sémáim, viszont ettől még ugyanúgy műveltem őket automatikusan. Elegem lett a terápiás beszélgetésekből, igazság szerint már én untam amit mondok, újra és újra. Már arra is gondoltam, lehet, hogy ez a kifárasztás a klasszikus módszerek lényege. Arra játszanak, hogy az elme eljusson addig a pontig, amikor már annyira unja problémáit, hogy szükségszerűen csatornát vált és többet vissza se néz ezekre a területekre.
Ebbe a szélcsendes stagnálásba hozott új fuvallatot a fókuszolás módszer, ami mélyreható változást idézett elő már az első találkozás alkalmával. A szemlélet gyökeresen más megközelítést alkalmaz, mint a megszokott irányzatok. Ez a mentálhigiénés módszer arra a felismerésre épít, hogy létezik egyfajta belső bölcsesség, ami testérzetekben nyilvánul meg, és a figyelem tudatos irányításával kapcsolatba léphetünk ezzel az energiával.
Amikor olyan kifejezéseket használunk, hogy „repes a szívem”, „borsózik a hátam”, „gombóc van a torkomban”, ezzel a réteggel vagyunk kapcsolatban. Ezek a jelzések mindig őszinték, és nagyon pontosan jelzik a valóságos érzelmi viszonyulásokat, szemben a megfogalmazott és kimondott gondolatokkal, ahol már előfordulhat ferdítés, tudattalanul is. A testben, az ember zsigereiben megvan a lelki helyzetmegértés kulcsa, csak tudni kell figyelni a jelzéseire. A fókuszolás hatékonyan segít ennek a gyógyító kapcsolatnak élővé tételében.

A test előbb értesül az érzelmi változásról, mint a tudat

A test fogalma nyilvánvalóan metaforikus. Az érzelmek kivetülnek a szervekre, és azokon át megfigyelhetők. A külvilágból érkező ingerek hatására keletkező érzelmek testi beidegződéseket működtetnek, majd ezek vetülnek vissza az agyba, és csak ezek nyomán történik meg az érzelem átélése, azonosítása, tudatosítása. A klasszikus példa szerint, a haragra gerjedő ember vázizomzata feszül meg először, és csak ezek érzékelése nyomán születik meg a harag felismerése, tudatosítása. A testen rengeteg   olyan érzés hullámzik át, ami nem éri el a tudatosság szintjét, viszont tükrözi az adott személy beállítódását, viszonyulásait. A fókuszolás ráirányítja a figyelmet ezekre a kisebb frekvenciájú jelzésekre is. A hétköznapokban amúgy mindent elkövetünk, hogy „kikapcsolódjunk”, kifele figyeljünk.
A hétköznapi tudat és az élményvilág meglehetősen beszűkült. Gazdagnak tűnik, de igazából nem az… a hamburger és sajtburger közötti választási lehetőség nem valós választás. Sokszor a probléma önmagában a társadalmi sémarendszer létében keresendő, ezért azt követve nem is látható, csak akkor világosodik meg, ha nézőpontot váltunk. A fókuszolás arra épít, hogy megvan bennünk az intuíció képessége, és az átláthatatlannak tűnő, szövevényes rendszerek mélyén képesek vagyunk megragadni a valós összefüggéseket. A testi jelzések adnak valóban megbízható információkat, ezek ugyanis függetlenek a szokott énsémáktól, hamis énarculatoktól.

A címkézésen túl

A lelkivilág leírására használt fogalmak többnyire maguk sugallják az elakadást, a leragadás képzetét. Ha azt mondjuk magunknak, hogy ilyenek vagyunk, olyanok vagyunk, akkor kizárjuk a másmilyenné válás lehetőségét. Az elemzés ilyen értelemben majdnem mindig pesszimista és végzetszerű, magában foglalja az elrendeltetés és a változtathatatlanság érzetét. Ezzel szemben a fókuszolás optimista, mivel a változás határozott, konkrét elvárásán alapul. Nem úgy képzeli el az emberi lényt, mint egy megmerevedett struktúrát. A személyt folyamatként fogja fel, aki állandó változásra és előrehaladásra képes. Az esetleges „problémák” a folyamatnak csak azokat a részeit képezik, ahol valami megállás, leragadás történt. A fókuszolás az e pontokon történő újraindítás, a folyamat újból való mozgásba lendítése.

Megoldások önerőből

A legtöbb emberben a terapeuta tekintélyként jelenik meg, mindenképpen olyan személyként, aki „tudja a tutit”, ez a feltételezés akkor is megmarad, ha a kliens semmilyen változást nem érez a terápia alatt, úgy gondolja, a szakember tudja, mi történik vele. Ez az elképzelés nagyon távol áll a fókuszolás világnézetétől, hiszen ki más tudhatná jobban az egyénnél, mi van vele, mire van szüksége. Bár a megoldás többnyire rejtve van és erről a testi jelzések adnak valóban megbízható információkat, ezek ugyanis függetlenek a szokott énsémáktól, hamis énarculatoktól. A fókuszoláshoz nem kell pszichológiai előismeret, bárki könnyen elsajátíthatja. Megtanulása serkenti a személyiségfejlődést, az, hogy a tanulási folyamat után egyedül is végezhető, sikerélményeket hoz, önbizalmat ad, és ez további eredményekhez segíthet. Ezzel szemben, amikor az egészségügyi rendszerben „betegnek”, „kezelésre szorulónak” minősítik az embert, önállósága, kezdeményezőképessége, és így hatékonysága is csorbul.

Nem kínzás hanem feloldás

Ha az újszerű figyelem-odafordítással és belső mozgások által kapcsolatba tudunk kerülni érzéseinkkel, megjön a változás. Ez semmiképpen sem önkínzás, inkább kellemes érzés. A szokásos fájdalmas rétegeknél mélyebbre hatol, és az onnan felbukkanó érzés felszabadító erejű. Ebben különbözik a „fájdalomcentrikus” módszerektől, melyekben újra és újra elmerítik a klienseket kellemetlen érzelmeikben és gyötrik őket. A fókuszolás vezérfonala az a meggyőződés, hogy a változási folyamat: jó érzés.

Egyéni és csoportos fókuszolás: self-empathy.hu