Gyakran tapasztalom, hogy ébredés után jelen van bennem az álom érzete úgy, hogy semmit se tudok felidézni abból, hogy konkrétan mi volt a történése, kik szerepeltek benne. Viszont valahogy a lényege és az összes viszonyulásom hozzá ott van a zsigereimben. Még az is megvan lényeges volt e a tartalma, viszont szóban nem tudok megfogalmazni belőle semmit. Idővel a napi események részletei kapcsán ugranak be az álom konkrétumai darabonként és egyszer csak összeáll mi is volt a történése. A szavakba öntött megfogalmazás előtti információ csomagot hívjuk átélt érzetnek.

Felnőtt korunkra nagyon „fejközpontúak" leszünk. Előtérbe helyezzük a gondolati, értelmi síkot és ha megoldandó feladat elé kerülünk, a válaszokat is innen várjuk. A közvélekedés szerint először születik meg a gondolat és ez vált ki érzéseket, érzelmeket. Tehát gondolok valamit, mondjuk az fordul meg a fejben, hogy akadályoztatva vagyok, erre megszületik bennem a düh mint érzelem és ez kiváltja az izomfeszülést, a test felkészül a cselekvésre.

Ha jobban megfigyeljük mi történik, a legtöbb esetben pont fordítva követik egymást az események. Előfordul az is időnként, hogy egy gondolat vált ki érzelmi reakciót, de döntő többségben először a testben, érzet szinten jelenik meg a benyomás, ezt észlelve jelenik meg az érzelem és csak ezután fogalmazódik meg mi történik a szavak szintjén.
A nyelvben az érzés és az érzelem többnyire szinonimaként használatos, de érdemes különválasztani őket, mert mást jelenthetnek. Az érzés elsősorban fizikai tapasztalat, az érzékszervek által közvetített információ, olyanok mint a: bizsergés, fájdalom és a hideg/meleg tapasztalása, tehát az érzetek. Az érzelem már egy válasz reakció ezekre, példaként: düh, félelem, szomorúság, öröm.

Ami kint, az van bent

A kommunikációs csatorna a külvilággal való kapcsolatunkban úgy néz ki, hogy az érzékszerveink felfogják a kívülről jövő jeleket és az interakcióból születő benyomásokat. Ezekre reakció az érzelem, majd a gondolat. Érdekes módon a belső világunkkal, való kommunikációban is ugyanez a sorrend érvényesül. Először születik meg az érzet és érzelmi közvetítéssel jelenik meg a sorban utolsóként a szavakba öntött megfogalmazás.
Tehát például veszély esetén először jelenik meg az érzet (hideg futkároz a hátamon, összeszorul a gyomrom), ezekből születik meg a félelem mint érzelem, majd megkésve tudatosul és fogalmazódik meg a szavak szintjén: félek.

Ilyen módszer a szomato-fókusz is. Az alapelv az, hogy a test elraktározza az összes történést, minden tapasztalásnak lenyomata van és végtelen bölcsességgel rendelkezik. Folyamatosan kommunikál, jelez a valós állapotról, de ezek gyakran csak nagyon finom megnyilvánulások és nem érik el a hétköznapi tudatosság szintjét. Viszont a figyelem tudatos irányításával kapcsolatba léphetünk ezzel a végtelen kincsestárral. Ebből a forrásból származó információk mindig őszinték, és nagyon pontosan jelzik a valóságos helyzetet, szemben a megfogalmazott és kimondott gondolatokkal, ahol már működésbe lépnek sémák, torzítások, kreált zárt logikai rendszerek, amik megléte sokszor maga a probléma. Viszont ezek többnyire önmagukat igazoló zárt rendszerek, amiből nincs kiút gondolati síkon, csak akkor hogyha más módon közelítjük meg őket. A szomato-fókuszban ez a másféle sík az átélt érzetre való koncentrálás.

De mi is pontosan az átélt érzet?

Először is fontos leszögezni, hogy fizikai tapasztalás, tehát nem érzelmi vagy értelmi síkról ered. Egy olyan egységes élmény, ami testérzetekben nyilvánul meg és tartalmazza mindazt a tapasztalat és ismeret anyagot amivel egy adott dologgal kapcsolatban rendelkezel. Nem elemez, nem megy bele a részletekbe, az egésznek lesz egy érzete. Érdemes kipróbálni egy rövid gyakorlattal. Ha felidézed magadban Olaszországot, megjelenik egy érzés, egy nagy komplex csomag és csak idővel mutatkoznak részletek képek és szavak formájában. Viszont a mélyén van benned egy érzés mindazzal kapcsolatban ami Olaszországgal kapcsolatos. Ha megvan, válts át és idézd fel magadban Németországot és tapasztalni fogod, hogy megváltozik az átélt érzet. Játékból „kapcsolgathatsz” ide-oda és egészen pontosan érezni fogod a különbséget, mennyire más a testi reakció.

A szomato-fókuszban ezekkel a tapasztalásokkal foglalkozunk, mert mindennek van bennünk egy átélt érzete, legyen az személy, egy adott probléma, megoldandó feladat. A megoldásokat innen bontjuk ki, egészen más útvonalon közelítjük meg a dolgokat mint eddig tettük. Nem fejből, hanem érzéssel.