Szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes, suttogta a borospohárba alig kivehetően, szinte csak magának az asztaltársaságomban ülő úriember, amikor a tartós józanság mint lehetőség került szóba. Mindeközben viszont egyáltalán nem tűnt szenvedélyesnek, inkább végtelen tompaságot észleltem rajta. Pedig kijelentésével teljes mértékben egyetértek és a szenvedélyt alapvetően pozitív értelmű fogalomnak gondolom, annak ellenére, hogy természetesen van negatív tartalma is.

Sőt, a szenvedély és a szenvedés szavaknak közös az eredetük. Valóban egy tőről fakadnak? Ha igen, akkor a szenvedély előbb-utóbb biztosan szenvedést szül, de akkor visszafelé is működnie kell a dolognak, lehetséges, hogy a szenvedésből a szenvedélyen keresztül vezet az út kifelé.

A köznyelvben a szenvedélyes ember úgy jelenik meg, mint aki „elveszti a fejét”, azaz a kontrollt, és enged állatias ösztöneinek. Az értelem és érzelem szembeállításával olyan kép rajzolódik ki, mintha ez a két dolog egymást kizárva harcban állna, és választani kellene, hogy vagy az egyik vagy a másik „uralkodjon” alá-fölérendelt viszonyban, mert párhuzamosan, egymás mellett, egy időben nem létezhetnek.

Az érem két oldala

A szenvedélynek kétségtelenül két arca van, létezik pozitív irányultságú, ami úgy válik az identitás részévé, hogy nem kerül konfliktusba a létfenntartással és a kapcsolatok működtetésével, sőt, ezek minőségének fejlesztésére szolgál, ezzel szemben létezik egy romboló típusa is, ami tartósan eltávolít a környezettől, megszállottá tesz, a szenvedély tárgyát annak mindent alárendelve az első helyre betonozza be.

A két pólus közötti különbség az autonómia kérdésében nyilvánul meg egyértelműen. A pozitív töltetű szenvedély szabad választás eredménye, művelése gond nélkül szüneteltethető, ezzel szemben, ha a tevékenység kényszeressé válik, függőség alakul ki, az egyén feladja az önrendelkezés lehetőségét. Különbség még, hogy az építő jellegű szenvedélynek inkább hosszú távú, de egyenletes a pozitív hatása, a jelenben viszont erőfeszítést igényel, míg a káros szenvedély az adott pillanatban gyors és intenzív kielégülést hoz, viszont hosszú távon hátrányos következményei vannak. 

Dr. Takách Gáspár szerint:

A „pozitív szenvedély” nem azonos az úgynevezett „hobbi”-val, a szabadidő kellemes és olykor hasznos eltöltésével. A „pozitív szenvedély” gyakorlása a mindennapi életünk regenerálódásának, a saját szellemiségünk megismerésének, identitásunk keresésének az útja.

Ahhoz, hogy egy elfoglaltság „pozitív szenvedéllyé” váljon, a következő hat szempontnak kell megfelelnie:

1. Az egyén szabadon választ magának valami olyan tevékenységet, ami nem a versenyre irányul, és amire naponta körülbelül egy órát tud áldozni (nincs szükség több időre).
2. Könnyedén lehet végezni, nem igényel szellemi megerőltetést, hogy jól menjen.
3. Egyedül is lehet végezni, vagy alkalmanként akár másokkal, de nem másoktól függ, hogy művelhető-e.
4. A gyakorló meg van győződve arról, hogy valamilyen formában értékes ez a dolog számára (testileg, szellemileg vagy lelkileg).
5. Hisz benne, hogy ha kitartóan csinálja, akkor valamilyen módon tökéletesedni fog (elég, ha csak Ő gondolja vagy hiszi így).
6. Olyan tevékenységnek kell lennie, amelyet meg lehet tenni anélkül, hogy a művelője bírálná magát.

Egy kétségtelenül pozitív szenvedély

A fentiek alapján kijelenthető, hogy a meditáció gyakorlása megfelelhet a pozitív szenvedély kritériumainak. A tapasztalat az, hogy ilyen módon is elérhető az extázis, káros mellékhatások nélkül, megőrizve az autonómiát, mivel művelése bármikor szabadon felfüggeszthető és nagy előnye még, hogy pénzbe sem kerül.

Ha már kialakult bennünk valamilyen káros függőség, a szemlélődő meditációs gyakorlat során a szenvedélyünkre ugyanúgy tekintünk. mint minden más érzelmi állapotunkra. Nem minősítjük, és nem is helyezzük el a szeretem ̶ nem szeretem tengelyen, egyszerűen csak tudatosítjuk létezését. Együtt vagyunk vele anélkül, hogy elnyomnánk, vagy mindenáron arra törekednénk, hogy beteljesüljön.

Meditáció mint függőség?

Rá lehet kattanni a meditációra? A válasz az, hogy természetesen igen. Tulajdonképpen szinte bármi lehet a káros szenvedély tárgya, mivel a függőséget nem a dolgok, tevékenységek, kémiai szerek okozzák, hanem a hozzájuk való viszonyulás. A meditáció mint pozitív szenvedély is átfordulhat negatívba, ha menekülésre, a valóságból való kivonulásra használja a gyakorló. Bár ez csak alapos félreértés következményeként lehetséges, mivel a meditációs gyakorlat célja éppen a valóság megismerése, az életben való elmerülés, semmiképpen sem az attól való eltávolodás.