Ha meditációról van szó a médiában, illusztrációként többnyire egy hajszobrász modellnek ugyan tökéletesen alkalmatlan, de végtelenül szimpatikus, mosolygó ázsiai férfi szerepel színes lepelben, szertartásos kézmozdulattal, vagy egy tökéletes testű és teljesen szimmetrikus arcú nő ül szertartásos pózban. A környezet gyakran valami különleges és lélegzetelállító szépségű táj: tengerpart, vízesés, hegytető. Mindez azt sugallja, hogy valami kivételes dologról van szó, amit kivételes emberek művelnek, messze eltávolodva a mi szürke hétköznapi életünktől.

Ennek ellenére a valóságban a meditáció során semmi olyan nem történik, ami ne történhetne meg bárhol, bármikor, akár spontán is. Nem szükséges hozzá semmi extra körítés. Sőt a meditáció célja   ̶ ha van olyan egyáltalán ̶ az lenne, hogy elmélyítsen a valóságban, és semmiképpen sem az, hogy eltávolítson, kivonjon belőle és valamilyen különleges szituációt teremtsen. A másik véglet az lehet, ha a gyakorló tökéletes csendet és zavartalan nyugalmat szeretne teremteni a gyakorláshoz, ez szintén extrém helyzet, ami eltávolít a hétköznapi valóságtól. Ráadásul minél ingerszegényebb a környezet, az elme annál inkább „beindul”. Az izolációs kamrában (ahol megvalósul az összes érzékszervre kiterjedő tökéletes ingermegvonás) tartózkodó emberek rövid időn belül elkezdenek hallucinálni. Először csak hangokat hallanak, majd megjelennek a képek is. Az elme egyszerűen irtózik az ürességtől, ha nem éri inger a külvilágból, teremt magának. Ez meditáció során nincs hasznunkra, mivel az elmét elcsendesíteni szeretnénk szándékaink szerint, nem felkorbácsolni és adni alá a lovat.

Hol meditáljunk?

A városlakó meditálóban gyakran felmerül az igény, hogy gyakorláshoz kimenjen a természetbe, mert úgy tűnhet, ez a környezet passzol leginkább az elmélyüléshez, a média is ezt vetíti belénk. Viszont ez mindenképpen tévút, mert a kivonulással extrém helyzetet teremtünk, kivonódunk természetes közegünkből, pedig a cél az lenne, hogy együtt legyünk önmagunkkal, úgy ahogy vagyunk. A szokatlan környezet hátulütője még, hogy rengeteg friss érzékszervi benyomás érhet minket. Új illatok, szagok, hangok tódulnak figyelmünk előterébe, megannyi friss élmény, ami nem engedi az elmét elcsendesedni. Ha éppen kinesztetikus (testérzet figyelés) technikát gyakorlunk, zavaró lehet a váltakozó légmozgás és a fényviszonyok egyenetlensége is. Mindent összevetve legjobb hely a gyakorlásra minden esetben a természetes lakóhelyünk, lehetőleg belső térben. Célszerű kiválasztani egy pontot a lakásban, lehetőleg olyat, ahol más tevékenységet nem folytatunk, legyen az a privát meditáló terünk.

Hogyan üljünk?

Tulajdonképpen szinte mindegy, de... amennyiben fizikai állapotunk megengedi, lehetőleg a földön üljünk. Ha ez bármi okból lehetetlen, üljünk fel egy székre (1.), de úgy helyezkedjünk el, hogy a hátunk ne támaszkodjon, maradjon szabadon, ezzel is biztosítva az egyenes ülést. A legfontosabb feltétel, hogy a gerincünk egyenes legyen, húzzuk ki magunkat, mellkasunkat kitárva biztosítsuk a szabad levegőáramlást.

A hanyatt fekvő póz nem ajánlott, ezt a formát tartsuk fenn a relaxációnak, erre is ki fog alakulni egy séma, és egy idő után már a hanyatt fekvés tényétől automatikusan ellazulunk.

A kezek lehetőleg ne lógjanak oldalt, hanem a combokon vagy a térdeken pihenjenek lazán, vagy összekulcsolva is tarthatjuk őket a has előtt. A szertartásos kéztartás (mudrák) közül a legismertebb a Csin mudrá, amikor mindkét kéz hüvelyk és mutatóujja összeér egy kört formázva, míg a többi ujj nyitva van és a tenyerek felfele néznek. A médiában nagyon nyomják ezt a formát, szinte már úgy tűnik, mintha elengedhetetlen feltétele lenne a meditációnak, pedig egyáltalán nem kötelező.

Ülhetünk törökülésben (2.), ha a lábak gyakran zsibbadnak, párnákkal alátámaszthatjuk a térdeket, lótuszban (3.), fél lótuszban (4.) vagy seiza (5.) ülésben.

Egy a lényeg, alakítsunk ki egy testtartást, és aztán ahhoz tartsuk magunkat. Fontos a stabil hely, póz, mert ezek kialakítanak belsőnkben egy sémát, és egy idő után, ha az adott térben felvesszük a megszokott testtartást, automatikusan működésbe lép a hozzá tartozó lelkiállapot és beállítódás, és nagyon könnyen meditációs állapotba kerülhetünk.